Az utóbbi időszakban érdekes jelenséget figyelhettünk meg a válásokkal kapcsolatban: míg 1990-ben a nők a 30-as éveik elején váltak el leggyakrabban, addig az ezredforduló óta ez az esemény áttolódott a 40–49 éves korcsoportra. Az elmúlt közel három évtizedben több mint kétszeresére emelkedett a 40-es életkorukban elvált nők aránya, de jelentősen, csaknem háromszorosára nőtt az 50-es éveikben házasságukat felbontó nők aránya is. Hasonló jellegű változások történtek az elvált férfiak körében is. A férfiaknál korábban is a 40-esek körében volt a leggyakoribb a válás, arányát tekintve azonban ez az életkor egyre dominánsabbá vált, hasonlóan az 50-es éveikben járó elváltakhoz, akik 2017-ben a második leggyakoribb korcsoportot képviselték az elvált férfiak körében.

Az életszínvonal növekedésével csökken az egymásra utaltság érzése. Elsőre bármilyen meghökkentőnek is tűnik, azt gondolom: ma már nagyon sok pár megengedheti magának a válást. Megengedhetik, hogy ne kelljen csak az egzisztenciális nyomás miatt együtt maradniuk. Amikor a gyerekek kirepülnek, sokan elég fiatalnak érzik még magukat ahhoz, hogy megnyomják a „reset” gombot, és valaki más oldalán találják meg a boldogságukat.

Azok közül viszont, akik feladják, sokan úgy gondolkoznak, hogy a házasság akkor érték számukra, ha valami plusz hozadéka van. Hogy mi is a különbség a szerződés és a szövetség között? Manapság sokan kötnek házassági szerződést, amihez addig tartja magát az ember, amíg megéri neki. A szövetség viszont akkor is köt, amikor éppen nem éri meg megtartani. Ebben a tekintetben az emberiség két részre osztható: van, aki még mindig szövetségként tekint a házasságra, más viszont inkább szerződésként. Vagyis, addig tartják magukat hozzá, amíg megéri.

A területi statisztikák azt mutatják, hogy általában az ország középső részében kevésbé stabilabbak a házasságok, összességében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében intett búcsút egymásnak a legkevesebb, Baranyában pedig a legtöbb házaspár Magyarországon.

Közel tizenöt éves lejtmenetnek lett vége 2010-ben, amikor újra elkezdett nőni a házasodók száma Magyarországon, 2016-ban pedig már a húsz évvel ezelőtti szintet is elérte. A házasságot kötők száma az újraházasodókkal növekedett. Szerződés kontra szövetség? Vagyis, megengedhetem magamnak a válást, megengedhetem magamnak az újraházasodást, szerződést kötök, és ameddig van hozadéka, csinálom.

Válások, újraházasodások hozadéka a patchwork,  mozaikcsaládok létrejötte. Nincs pontos statisztika ezek számáról, de tendencia mégis azt mutatja, hogy számuk nőtt, összetételük változott: több a már kamasz vagy nagykorú gyerekekkel bővülő családok száma.

Amikor a családok keverednek, a különböző szabályok, szokásrendszerek, féltékenység és a volt párok nagy próba elé állítják az új családot. Amíg a szülők nagy reménységgel néznek a közös jövő elé, a gyerekeik nem annyira lelkesek.

Félnek a változástól, bizonytalanok lesznek a jövőt illetően, féltik a vér szerinti szüleikkel való kapcsolatukat. A különböző korú, nemű gyerekek, másképp illeszkednek a családhoz. A bizalom kialakítása kulcsfontosságú a család létrehozása szempontjából. Eleinte a gyerekek bizonytalanok lehetnek az új családjukkal szemben, és ellenállnak az erőfeszítéseiknek, hogy megismerkedjenek velük. Csak azért, mert félnek, hogy osztozkodni kell a szülőn egy új házastárssal. A negatív viselkedés kezelésére, építsd a bizalmat a mozaikgyerekeddel, nyílt kommunikációval. És a kulcsszó: türelem.

Egy válás és a mama vagy a papa új párja nem szerencsétlenséget, gonosz mostohát és lojalitás-konfliktusokat jelent a gyerek számára, hanem, ha megfelelően van tálalva és kezelve, biztonságot és egyensúlyt. A gyerekek természetes és nagyon-nagyon mélyen gyökerező szeretete és hűsége a vér szerinti szüleik iránt. Ez azt jelenti, hogy történjen bármi, legyenek bármilyenek is a szülők, a gyerek a szíve legmélyén mindig szereti őket.

Sokszor ez a hűség és szeretet az, ami a problémát okozza, pontosabban ennek az el nem fogadása az egyik szülő vagy az új kapcsolata részéről. Ugyanis a gyerek nem képes elfogadni azt, ha mondjuk az édesapja tiszteletlenül beszél az édesanyjáról vagy az édesanyja új párja beszél tiszteletlenül az édesapjáról. Még ha nem is mondják ki, hogy nem tisztelik a jelen nem lévő szülőt, a gyerek ezt úgyis megérzi ,és igazságot akar tenni. Vagyis mit csinál? Utálni kezdi a szülő új párját, úgymond igyekszik “körbepisilni a területét,” és kiszorítani az új kapcsolatot, vagyis a régi partner érdekeit képviseli az új kapcsolatban. Rendszerint ezt az új pár is érzékeli és egyre jobban dühíti a gyerek, ami veszekedésekhez vezet nemcsak közte és a gyerek, hanem közte és a párja között is. Így máris kész az egész család életét megkeserítő konfliktus.

A jól működő patchwork családhoz legalább három, sokszor négy érzelmileg nagyon intelligens felnőttnek kell együttműködnie. Tudom, hogy ez olyan, mint a laboratóriumi körülmények, az életben ritkán jön össze. A szülők és új párok közötti kölcsönös tisztelet azonban egy olyan alapvető eleme ennek, aminek a hiánya nagyon nehézzé teszi a békés együttműködést. Csak erre az alapra épülhet sok toleranciával és rugalmassággal egy boldog patchwork család.